makik, bolondok, adáskapás

Gondolkodtam, hogy lehetne, hogy megértsd…
veled lenni olyan mint egy buliban meghallani a kedvenc számom
vagy a buktában ráharapni a lekvárra
bőrig ázni egy fülledt nyári estén
vagy feljönni egy perc után a víz alól

butaság
ezeknél mind jobb…
!

majom

látom magam
ahogy kereslek téged
nincs ok, hogy miért nem;
mindenben a lényeg
te lennél
tekinteted én magamra kenném
mint a naptejet nyáron
csak lenne rá szó
hogy mióta várom

hallak téged
akár egy némafilmben, régen
’figyelj, majom
van egy kis bajom
és az az, hogy nem vagy velem
mi van, szóval akkor, ha
lehet, hogy
kellesz nekem?
mint buktába a lekvár
vagy medvének a nyár
…mondtam már?’

ők azok

December közepét tapossuk. A parkolókba kiköltöztek már a fenyőfaárusok, ki vesz ilyen korán fát, gondolom, és mennék tovább, mikor meglátok egy 50 körüli nőt nagy bevásárlószatyrokkal. A fákat nézi, méregeti. Elvált. Nem kell, hogy ismerjem, még csak az sem szükséges, hogy megszólaljon. A homlokára van írva. A nehéz szatyrok, a vasárnap délelőtti magányos séta, az önállóság: mind árulkodó jelek. Vajon ki segít neki túlélni a hétköznapokat, és ami még rosszabb, a hétvégéket? Alighanem a TV, az internet, a főzésbe vetett energia és az a pár barát, akikkel eljárogatnak néha. Elvált, és ezt bárki ismeretlen láthatja rajta, a szívét is kiteszi a kirakatba, bárkinek csurranhat a temérdek szeretetből, csak kérni kell. Sütik, új receptek, varrogatás  – csak legyen lekötve az az energia.

Az elvált nők nem sajnálatot, inkább megbecsülést érdemelnek. Ők nem gyengék. Ha azok volnának, nem is léteznének, akárcsak egy szappanbuborék ugranának százfelé egy házasság végével. De itt vannak, és példát mutatnak, a női erő szimbólumai ők. Ők, akik villanykörtét cserélnek, csavaroznak, fúrógéppel zsonglőrködnek, esetleg mindezt egyszerre (a női figyelem megosztott, ugye). Ők, akik egyedül nevelik gyermeküket, egyszerre apaként és anyaként. Akik vásárolni mennek a lányukkal a szabad délutánokon, és akik rápirítanak gyermekükre, ha az későn jön haza. Akik túlórát vállalnak, majd sietnek haza, hogy meleg otthont teremtsenek gyermekeiknek. Ők, akik keresgélnek ugyan a férfiak között, de érthető okokból kizárólag „családcentrikus” jöhet szóba, természetesen nem nagy a választék. Ezek a nők, akik ujjukról pöccintik a múlt emlékeit, túlélnek és a jelennek élnek, majd büszkén néznek vissza: ők megtettek mindent, mi emberi.

your sweet lies

You say you love me
don’t want to hide
only side
me

I’m glad to hear your voice,
my world’s happiest noise
dancing in my head
Even these little lies
these moments I really size
can’t help it, I really do care

C’mon
Make the most of me

I wouldn’t oppose
if it’s you who hugs me
you’re my only purpose
Why wouldn’t you trust me

Hányszor

Hányszor bukkansz fel a múltból
részegen, józanul, saját akaratomból
Hányszor hívsz fel újra Miújság, édes?
hiányzol nekem mint túróból a rétes
Hányszor mondod, hogy kellek neked
és vitapartner, tükör, szerető leszek
Hányszor intesz Bocsi most mennem kell
lelépsz, még pislantanom sem kell
Hányszor álmodsz velem míg újra
rácsalsz könnyedén a már jól ismert útra
Hányszor szorítasz még hogy még csak nem is ígérsz
mit felróhatnék mikor a válaszoktól kitérsz
Hányszor vágysz rám napközben vagy éjjel
s mikor a kép valódi, csak szelíden nézel
Hányszor nézel olyan kéken csalfán
hogy ebből vers lesz, pontosan tudván

Hányszor dőlök be olyan nyugodtan
szavaidnak és függök újra a nyakadban
Hányszor csörög még a telefon s lesz-e, hogy lerakom
 mert kócos szavad hallani többé nem akarom?

ősz

Ha semmit, vagy legalábbis keveset várunk egy helyzettől, semmiképpen nem csalódhatunk, igaz? Akkor bármiféle pozitív történés jóleső melegséget és euforikus örömet okoz, ugye? Mi történik akkor, mikor valakiről már lemondtál – lehetséges-e egyáltalán teljesen lemondani? – , mert tudod, nem tesz jót neked, mint egy túlontúl hűvös tavaszi nap csalogat gyere, gyere, éld át velem azt, amit még senkivel és neked aztán igazán nem kell kétszer mondani; rendszerint követed a hívó szót, felelőtlenül. Majd megbetegszel. Napokig másra sem tudsz gondolni, csak hogy legyen vége, vége, többet nem csinálsz ilyet, mert egész egyszerűen nem éri meg, és mint egy koszos másnapon fogadkozol: soha többet. Aztán hiába. Eltelik egy idő és te újra befizetsz a lottóra, habár annyiszor hiába tetted. Nem érdekel, csak most, csak most az egyszer. Máshogy fogod alakítani a dolgokat, ezúttal te fogsz felülkerekedni a másikon, elvégre téged nem lehet csak úgy elfelejteni (be the girl a man needs, írod a kezedre emlékeztetőül). Aztán persze minden megy tovább a régi kerékvágásban, maximum egyetlen dolog változott: az önérzeted. Most már tudod, hogy ez így nincs jól, tisztában vagy vele, hogy nem mehet így örökké, hiszen egy-egy darabodat veszted el minden újabb játék során. Hogy mikor jön el a pillanat, mikor már semmit nem vársz tőle és közömbös mosollyal fogadod egy hosszú út után? Akkor, mikor már nem őt képzeled el egy fagyos őszi napon, hogy felmelegít.

valahogy mindig

Elbotlottam, bocsi. Belém estél? Még csak az kéne. Mi? Nem, nem veled van bajom. Csak nem sütött ma délelőtt a nap, azt úgy szeretem, Pesten valahogy többet és jobban süt a nap, mint ahonnan jöttem. Dehogy képzelődök, csak nyisd ki a szemed. De ne engem nézz, én nem ragyogok rád. Vicces vagy! De egy lépéssel mindig előtted járok, mint ahogy többnyire azt is tudom, mit készülsz mondani bizonyos mondatokra. Miért jelentené ez azt, hogy átlátszó vagy? Csupán úgy érzem, egyre jobban ismerlek. És különben is. Nem baj, ha te nem rejtegeted a valós éned, fáraszt a sok álarc, amiket az emberek viselnek. Téged nem lehet megváltoztatni. Téged nem lehet megváltoztatni? Hát, talán engem sem. Sőt, biztos. Milyen gyenge jellemre vallana az, ugye? Én magamtól változom, ha. Ja, hogy te is? Akkor jól van. Majdcsak lesz valahogy. Hogy meggyűrtem ezt a mondatot már. Ja semmi, nem érdekes. Tényleg. Vigyázz, elbotlasz.

merre az arannyal?

A szolgád vagyok, Uram. Távollétedben is téged szolgállak, rólad ismernek meg, neked élek és érted dolgozok, míg élek. Hűséggel várlak vissza, míg újra meg nem jelensz és minden erőmmel azon vagyok, hogy szeretetedet méltón közvetítsem mások felé. Mondd, Uram, mikor jössz értem? Mikor láthatlak újra kezem felé nyúlni? Fáradok a munkában, melyet nekem hagytál nagy reményekkel; küldetésem van, melyet aligha teljesítettem még. Eláshattam volna az aranyad, mégsem tettem. Féltem tőled, attól, vajon mit szólnál hozzám ‘hazatérve’, csalódnál-e bennem, talán le is mondanál rólam hirtelen haragodban. De mit tegyek méltó szolgálatodra, mondd Uram, merre keressem a hozzád vezető utat? Hova vigyem az aranyad, hogy elégedett légy, hogy méltón bánjak azzal, ami hozzád tartozik? Add kérlek, hogy sose kelljen megtapasztalnom haragod elsöprő viharát, segíts nekem megtalálnom az általad kitaposott ösvényt, hogy visszatértedkor aztán biztos helyem lehessen gondoskodó kezed alatt!

 

http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=1&abbook=Mt&numch=25

moments, feelings

A mese véget ért. Rövid, őszes szakállad a ködbe vész. Nem marad más, mint a párpercnyi emlék rólad és rólam, szívem elenyésző fotómontázsa a pár örök pillanatról, mikor kicsiként az égbe dobáltál és elkaptál, a lábadon lépdeltem és te szorosan tartottál, motort vezettél s én veled utaztam. Elmúlik minden,  ami valaha kevesebbé tett s csak azt őrzöm, mi örök, így látlak én, nemesnek. Könyörgök érted, sosem feledlek, zsebembe varrlak a szívemhez, szél sosem téphet minket szét, s egy fagyos napon majd felismered, mid vagyok. Testedből az erő, szívedből az érzés, elmédből az akarat – letiport pipacsmező vagyunk mi ketten, újra sosem támadunk már.

Meine Party

Man macht sich oft Gedanken, wie es weitergehen sollte. Sollte ich die alte Erinnerungen zerreißen und in Mülleimer wegwerfen – oder wäre es besser, wenn ich sie nur für mich behalten würde? Werde ich ein anderer Mensch wenn ich zum ersten Mal etwas anderes mache, mich nach etwas neues sehne und scheisse darauf, ob es akzeptiert wird? Wir leben nur einmal und die Party hat schon angefangen. Niemand kann dir sagen, wo deine Gränzen sind, das weißt nur du.